Az előző poszt első felében írtam arról, szerintem miért elhibázott dolog a jelenlegi helyzetben a választási rendszert javítani... amikor nem a bejutó pártok arányával, inkább az azok által bejutó emberi minőségekkel van a gond.
Ha bármi is látható viszonylag rövid demokratikus történelmünkben, az a folyamatosan növekvő álszentség, gőg és az ezek mögött megbúvó gyarló emberi viselkedéssel áll összefüggésben.
A gátlástalanság, a valóság egyre nagyobb méreteket öltő tagadása -üldözése-, az öncélok nemzeti köntösbe való egyre erőszakosabb bújtatása.
Ebből a szempontból egészen lényegtelen, hogy vízlépcsőt, M0-ás körgyűrűt, 4es metrót, Nemzeti Színházat, stadionokat, vagy atomerőművet építettnek, hiszen mindegyikben tetten érhetőek a fenti dolgok.
Ráadásul, nemcsak hogy nincsenek velünk -állampolgárokkal- kapcsolatos céljaik, de az is egyre nyilvánvalóbb, hogy például az oktatás, vagy az egészségügy (de mondhatnám az Alaptörvény, vagy a Munka Törvénykönyv változásait, a gazdagoknak kedvező adórendszert, stb..) kérdésében egyenesen a mi érdekeinkkel ellentétes döntések születnek. Tehát, nemcsak hogy nem segítenek, de egyenesen károsak is! Mint a "jószomszéd" aki elzárja az még az öntözőcsapodat is, hogy neki hamarabb megteljen a medencéje.

Sokszor gondolkodtam, miért lehet hogy mi mindezt hagyjuk, mi lehet a jó szó arra a hihetetlenül eluralkodott kisebbrendűségi komplexusra, arra a reménytelenségre ami megadja a magyarázatot. Az egyetlen szó ami a
"Szerinted tudunk változtatni -mi, itt és most- ezeken?"
kérdésre megmondja miért az a válasz hogy
"Nem."

Az biztos hogy a "hit"hez van köze. Elsőre arra gondoltam "hitetlen"-ek vagyunk.
Számomra azonban a hitetlen, azt jelenti hogy lenne hite de nem akar élni vele.
Azt jelenti hogy tudatosan valaki úgy dönt, az adott kérdésben nem akar hinni.
Azonban egy olyan országban ahol soha ki nem vesző reménnyel várunk messiásokat, külső erőket, bárkit és bármi mást -rajtunk kívül-, aki majd megoldja a gondjainkat, ez biztosan nem lehet igaz.
Hiszen akarni, éppen hogy mindennél jobban akarunk (hinni).
De mintha csak egy üres puskát szorongatnánk, ujjunk a ravaszt nyomja szakadatlan, csak üresen kattan.
Reményvesztett, reménytelen... ezek se lennének olyan rosszak, de igazából reményünk is van.
Szakadatlan reméljük a "kisebbik rossz", vagy csak "ezek", esetleg a "mieink" majd elhozzák végre a sokéve megígért Kánaánt. Szóval annyira a reményből sincs hiány.

Hitből van hiány. Abból, hogy bár elvben éppen olyan emberek vagyunk (megfelelő számú végtagokkal, érzékszervekkel és bizonyítottan leleményes elmével!) mint bárki más a világon, mégis a "bárki mások" VISZONT valamiért rendelkeznek valami többel, nem úgy mint mi.
Pedig vannak céljaink, vannak reményeink, és nem is a cselekvés/akarás hiányzik, hanem annak tárgya.
Olyan mintha rajtunk kívül álló folyamatok/erők/akaratok vették volna el, fosztottak meg minket tőle, vagy csak egyszerűen elvesztettük valahol út közben.
És pontosan ez a helyzet... itt egy nemzet akinek történelme zavaros, identitása alig pislákoló és az elmúlt 10-20-50-500 évből sem ismeri igazán történetét, amit ismer abban pedig nem talál magára.
Persze az éppen pöffeszkedőknek ez minden korban sokkal-sokkal hasznosabb volt annál, semmint hogy megpróbálnák gyógyítani ezt a hiányt. Ellenkezőleg, ezen zavar mentén igyekeznek újabb éket, megosztást, szembenállást vagy csak szakadatlan harcot hirdetni, mert addig mindez biztosan így is marad.

Amire pedig nincs szavunk, azt nehéz felismerni... nehéz észrevenni és főleg nehéz kijavítani magunkban.

Tegnap megtaláltam.
Először azt hittem, új szóra lehet szükség, de amikor ötletemet a gugli keresőjébe írtam, rá kellett jönnöm, a spanyol viasz megint az eredeti feltalálójánál marad. :)
Ugyanis volt erre szavunk, csak megfeledkeztünk róla:

HITTELEN

Gondoltam leírom, mégse ezen múljon... a kezdetünk... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.