Idehaza nem csak abban különbözünk h sötétebben látjuk a világot, h sokszor bizalmatlanabbak vagyunk, hanem abban is h vannak dolgok amik elfogadottak számunkra pedig nem kellene h azok legyenek...

Persze mindezek összefüggnek vhol. Ha vkit átvertek kevésbé lesz nyitott, ha azt látjuk h mennyire elfogadott kisebb és nagyobb tételben a mutyizás, mindjárt nem tűnik akkora kihágásnak és ha úgy érezzük tettek már lapátra másokat kevesebbért is, valószínüleg nem pattogunk majd annyira. Fontos lenne tudnunk helyünket a világban. A sokszor ismételt kötelességeink mellett, hasznos lenne ha a jogos elvárásaink is helyet kapnának életvitelünkben. Jelenleg 10 emberből mondjuk 7-8 simán fejet hajt, ha elég erővel akarják lenyomni a torkán az aktuális békát.
Mint amikor szabadságot akarna kivenni az ember és közlik h "nem" vagy "nem akkor... nem annyit..." Az egyik oldalról abszolut hiányzik a kompromisszum készség, egy fenét akar segíteni a főnök, neki csak a cég lebeg a szeme előtt. Egyszerűen gondolkozik, nem mélyed bele olyan gondolatokba h "vajon ettől nem fog-e visszesni a munkamorál" vagy csak úgy gondolja "adok én eleget, örüljön h itt lehet...". A dolgozóban ilyenkor gyorsan lefut a beidegződött "szar-szar, de legalább van munkám, mi lenne ha nem lenne..." és szépen el is fogadja amit a főnök mond. Csakhát legközelebb már fel sem merül, h nem lehetne-e másképpen. Eldőlt a dolog, amikor mindenki beállt a saját kis lövészárkába.

Minden szereplőt meg lehet érteni, ugyanakkor felmerül a kérdés, h vajon nem lehetett volna többet kihozni mindebből? Átcsoportosítani, átszervezni, kicsit rugalmasabban állni a másikhoz.
Ha mi nem állunk ki magunkért, más sem fogja ezt megtenni. Ha csöndben maradunk, nem kell csodálkozni h időről-időre ilyen helyzetbe kerülünk. Nem azt mondom h asztalt kell borogatni, de meg lehetne próbálni konstruktívabban hozzáállni a kérdéshez. És ha a másik még ezután sem lesz rugalmasabb, akkor még mindig elkezdhetünk keresni másik állást...
Hiszen ha elsőre sem sikerült közös nevezőre jutni (úgy h ne csak mi engedjünk), akkor ez máskor sem lesz feltétlen másképpen...

A létbiztonság a legfontosabb kérdéseink egyike, ugyanakkor az sem mindegy szerintem, h hogyan érezzük magunkat abban a "biztos lét"-ben... sőt, úgy érzem ez az ami igazán mérgezhet bennünket hosszabb távon... csak sokszor félünk váltani...
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.