Biztosan feltűnt (azoknak a "tömegeknek" akik olvasnak :) ), h jó ideje nem írtam.
Egyszerűen nem ment. Volt már 3 írásom, félkészen vázlatban... de valamiért képtelen voltam befejezni őket... mostanáig. Az előző volt az egyik (január óta várt csendben), a többit majd szépen "csepegtetem". :)
Viszont mindenképpen kell szánnom egy bejegyzést a miértekre. Mert azt hiszem tanulságos lehet.

Azt már leírtam, h miért is kezdtem el ezt az oldalt. Azóta kaptam dicsérő és csodálkozó szavakat is, melyekből azt szűrtem le, jó döntés volt belevágnom... Ha csak 1-1 embernek is, de segíthettem kicsit érthetőbbé varázsolni ezt a nagyszerű világot.
Ha egyszerűen akarnám megfogalmazni miért nem írtam, azt mondanám "máshol fordítottam". :) Ugyanis a belső késztetés, h bemutassam a világ dolgait úgy ahogyan én látom, -ezáltal is segítve másokat a megismerésben- nem csak itt és nem csak írásban van jelen. Van ugyanis Valaki, akinek érzésem szerint nagyobb szüksége volt erre, vagy egyszerűen csak jobban kötődöm hozzá, mint a világ többi részéhez.

Mindig is ott éreztem jól magam, ahol a saját "hasznomat" láttam. Szerintem fontos, h az ember -legalább néha- úgy érezze, nyomot hagy a világban. Ettől válunk talán valóságosabbá magunk számára, hiszen a másoktól tetteinkre kapott visszajelzések erősítik a "létezésünket". Én pedig úgy éreztem, mégha rövid időre is, h helyet és értelmet találtam magamnak mellette. Olyan ez mint amikor a kirakós sok apró darabja egyszer csak összeáll... hiánytalanul. Egy olyan embernek mint én, aki a világban folyton összefüggéseket és értelmet keres, ugyan ki lehetne jobb társ, mint egy olyan Valaki, aki szüntelen rejtélyekkel küzd, miközben szakadatlan újabbakat teremt? Aki boldogságot, derűt és jókedvet sugároz, csakúgy mint én. Akit minden erőlködés nélkül tudok mosolyra csábítani ha letört, miközben képtelen vagyok a gondokra gondolni, ha Ő sugároz örömet felém. Ezek a dolgok nem attól lesznek valósak, h mások megmondják nekünk, hanem attól h észrevesszük és hiszünk is a szemünknek. Nem a forró, de rövid fellángolás, vagy a lusta egykedvűség hordozza a hosszú boldogságot...
Ahogy a mondás is tartja:
"Ne olyat keress, akivel együtt tudsz élni, hanem olyat aki nélkül nem."

Azonban mindennek megvan a maga ideje. A felismeréseknek is.
Ez pedig még nem az az idő volt ...Neki. Meg is mondták előre, de onnan is tudhatom ezt, h ide sem írtam ez idő alatt. Mert az összhang, az összetartozás nem leköti, elszívja és felemészti az energiákat, hanem felszabadítja azokat.
Biztos vagyok abban, h e pillanatban mindketten hasonlóan érzünk... az aktuális "búcsú" után kicsit mindketten fellélegeztünk és mindenki futja tovább az általa kigondolt köröket. Nincsen sem harag, sem vád egymás felé.
Persze nem lett volna szükségszerű ez a búcsú sem... mint annyi másik, olykor értelmetlen szabályokhoz kötött, de mégis konokul erőltetett elválás.
Közepén a vasmarokba zárt hittel, h "szerintem én nem ezt akarom".
Lehetett volna helyette a felismerés, a bizalom magunkban és a másikban...
Majd egy kicsit később, talán éppen egy másik Valakivel, hasonló csillagzat alatt.

Mindezeket együttvéve hálás vagyok.
Hálás, mert újabb titokra jöttem rá. Nagy és becses kincsre.
Kellett valami és most már tudom mi volt az. Hogy mire vágyom, mit kell keresnem.
És még temérdek időm van megtalálni... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.