Számos oka lehet annak, h valaki időről-időre lejegyzi gondolatait, benyomásait.
Mint írtam már, memóriánk (néhány szerencsésebb embert leszámítva) elég szelektív és olykor kissé pontatlan. Pontosan ezen javít minden írásos vagy tárgyi emlék a múltunkból. Egy tárgy, egy pár sor, egy fénykép mindig segít előhozni az ahhoz kapcsolódó emlékeket.

Olykor engem is elkap a nosztalgia és örömmel vetem bele magam a saját múltam írásos emlékeibe. Legyen az egy nekem (vagy éppen általam) írt levél, egy beszélgetés vagy csak egy képaláírás. Mindig érdekes élmény, amikor az emlékeink között kutatva, saját fiatalabb énünk gondolatai, vagy éppen az akkor átélt benyomások köszönnek vissza.
Oké, ez mind nagyon szentimentális, de végül is mi haszna ennek?

Mindenkinek van valami elképzelése arról, h miért is van itt... de bármi legyen is a cél ami felé robogunk, egy közös minden útban van. A tapasztalás. Az, h minden egyes nappal tapasztaltabbak leszünk, talán újabb és újabb módját találjuk meg miként nem lehet "villanykörtét" készíteni, talán épp az ellenkezője. De mit sem ér a sok átélt esemény, ha képtelenek vagyunk tanulni belőlük... ha nem tudjuk, vagy nem akarjuk észrevenni miként ismétlik magukat helyzetek. Amikor igazán a szélére szorulunk érzéseinknek (mert annyira nagyon jó, vagy éppen olyan rossz), akkor vagyunk a leginkább feledékenyek. Megfeledkezünk róla, h nem volt mindig így, minden az éppen aktuális érzésünknek ellentmondó tapasztalat elhalványul, semmiséggé válik.

Azt nem kell magyaráznom, h mennyire nehézzé válik elűzni a rosszkedvünket, ha csak a negatív hatások kavarognak a fejünkben. Ma is éppen ezt láttam valakin és bármennyire is akarna az ember kívülről segíteni, ha a másik képtelen nyitni -kicsit kilesni- a nyomasztó gondokkal körberakott elméjéből, akkor csaknem hiába. Ilyenkor jöhet jól, egy kedves tárgy melyhez jó emlékek fűznek, egy pár sor a "boldogabb időkből", esetleg egy soha meg nem fogadott tanács... és ennyi talán elég is ahhoz, h megakassza komor gondolatmenetünket. :)
Azonban azzal sem veszítünk semmit, ha legboldogabb pillanatainkban szintén eszünkbe jut, h nem volt mindig így. Segíthet jobban értékelni a jelent, a pillanatot. Általa talán empatikusabbá, emberségesebbé válhatunk másokkal szemben.
De például, ha egy személyhez nagyon ambivalens érzések tartoznak, segíthet tisztábban, átfogóbban látni. Ha félő, h becsapnak, segíthet résen lenni. Vagy éppen segít észrevenni, ha a másik pozitívan változni látszik. A pillanatnyi forgolódás helyett, perspektívát adhat... vagy éppen csak segít megérteni...

Bárhogy is legyen, nem árthat képeket, leveleket, apró tárgyakat megtartani a múltból. Akár naplót, blogot fotóalbumot vezetni. Ha pedig már ott vannak, talán érdemes néha rájuk pillantani... függetlenül attól, h mi zajlik éppen a jelenben. Mert minden átélt dolog nyomot hagy rajtunk és másokon, de csak akkor tudunk olvasni belőlük, ha tudjuk hova nézzünk...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.