A minap furcsa vitát láttam. Ahogy figyeltem, egyből eszembe jutott, h miről is kellene írnom. Mindig érdekes látni, h nem mindenki kezeli dinamikusan a kapcsolatait.

Mindenki változik... mindig. Egy kapcsolat nyitja szerintem, h szereplői együtt változzanak. Amikor azt érezzük h eltávolodtunk a másiktól, az pontosan ennek az "együtt változásnak" a hiányát jelzi. Gondoljunk csak bele. Az adott kapcsolaton kívül olyan hatások is ér(het)nek minket, amelyek hosszú távon átformálhatják a gondolkodásunkat. Értelemszerűen ezek a változások visszahatnak minden kapcsolatunkra. Sarkított példával, ha valaki eddig a klasszikus zenét szerette (és sok kapcsolata épült erre a tulajdonságra), majd hirtelen mondjuk a rockzene felé fordul, evidens h kicsit eltávolodik azoktól akikkel a klasszikus zenéért rajongott. Nem KELL így lennie, de az ember energiája véges. Így ha figyelmét új dolgok felé fordítja, azt valamennyire a régiek "kárára" teszi. Mindez persze kivéthető és mindehhez csak 2 apróságra kell figyelni.
Az első, h az adott kapcsolathoz mérten mindig törekedjünk a nyíltságra. Nem kell mindent mindenkinek elmesélni, de azokat a dolgokat feltétlenül érdemes, amelyek befolyásolják a kapcsolatunkat a másikkal. Hiszen hogyan változzon a másik velünk, ha azt sem tudja mi jár a fejünkben? :)
A második szintén könnyen belátható. Tulajdonképpen ez a helyes válaszreakció az első dologra. Érdeklődjünk a másik iránt. Figyeljük és kérdezzünk bátran ha valami szokatlan történne. Ha fontos nekünk a kapcsolat annyira h megtartsuk, akkor mindenképpen. Hiszen senki sem marad pontosan olyan mint amikor megismertük.
Persze könnyen megeshet, h mindezek ellenére sem pozitív a változás... ilyenkor még mindig dönthetünk úgy, h feladjuk az egészet... Nincs rá szabály, mindenki annyit áldozzon egy kapcsolatra amennyit helyesnek tart, hiszen ettől (is) leszünk hűek önmagunkhoz. :)

Van azonban más oka is, amiért fontos tudni mindezt. Sokan egy adott személy/helyzet megítéléséhez csak az éppen aktuális hatásokat veszik alapul. Például úgy, h minden addigi pozitív dolog ellenére, pusztán csak a pillanatnyi helyzet miatt is képesek nagyon negatívan gondolkodni. Vagy éppen ellenkezőleg. Hiába a rengeteg intő jel és kellemetlen helyzet, mégis lepereg minden óvatosságuk, pusztán csak azért mert a másik éppen most kedves. Náluk mindig csak a jelen eseményei a meghatározóak, és a múltból semmiféle tanulságot nem vonnak le. Szerintem nem kell magyaráznom mennyire nehézzé teheti ez az életünket. Tanulságok nélkül, mindig ugyanazokat a köröket futnánk, mindig ugyanazokba a hibákba eshetnénk.

Talán furcsa, de azoknál akik ilyen statikusan -csak a pillanat alapján- ítélnek, sokszor társul emellé a már egy másik bejegyzésben emlegetett rugalmatlanság. Ilyenkor nem úgy védik ki az ismétlődő helyzeteket, h megpróbálnak átfogóbb képet alkotni, helyette inkább csak még görcsösebben ragaszkodnak a sajátjukhoz. Ez egyfajta befelé menekülés... "A környezet nem úgy viselkedik ahogyan én képzelem, ezért egyértelmű h a környezet a rossz és még kitartóbban kell akarnom azt, amit tudni vélek."

Nna, pont egy ilyen vitát láttam tegnap. Hősünk, egy félnapi vidámság után váratlanul neheztelni kezdett társaira a pillanatnyi helyzet miatt (mellékes h okkal v ok nélkül, hiszen Ő látott okot), majd szépen be is zárta magát ebbe a helyzetbe. Annyira, h környezete hiába próbált közeledni, Ő viszont megrekedt abban a statikus pillanatban amikor az ellenérzés kialakult és tartotta is ezt szépen 1 egész napig. Folyamatos rosszkedvet okozva magának és környezetének is. Persze ebben a példában több rossz viselkedés-minta is erősítette a kialakult helyzetet, ugyanakkor tanulságos lehet látni, h pár apró hiba milyen hosszú időre okozhat rossz kedvet magunknak. :( Bármikor könnyen kiléphetett volna ebből a rossz helyzetből... ha például fontosabbnak tartotta volna magát (a saját jókedvét), mint a görcsös ragaszkodást egy negatív pillanathoz. Vagy ha nem csak egy pillanatból von le messzemenő negatív következtetéseket. Vagy ha csak hajlandó lett volna kicsit engedni a többiek közeledésének. És ezek csak a legkézenfekvőbb lehetőségek voltak... és hatalmas energiákat sem kellett volna beléjük ölni.

Ha rosszul érezzük magunkat egy helyzetben, próbáljunk kilépni. Mégis, mindez olyan hihetetlen távolinak tűnik amikor átéljük... Ne dőljünk be a látszatnak! Bármennyire is nehezen vesszük olykor észre, ilyenkor csak rajtunk múlik milyen kedvünk lesz... ahogy Weöres Sándor is papírra vetette egykor:

"Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.