Ismét itt a tavasz, és a sok bimbózó virággal együtt, szépen kinyíltak, szétszóródtak a környékünkön (jobbára) rendben kitett lomok is.

Ahogyan minden évben ilyenkor, ismét eljöttek felebarátaink messzi helyekről, a maguk kempingszékeivel, hogy lefölözzék eme már-már fesztivál hangulatú pár hét örömeit.
Érthető hogy eljönnek, bárki megtenné a helyükben ha azokban a régiókban élne, vagy csak próbálna. Csak sajnálom kicsit, hogy a hasznon őszinte öröme nem csúcsosodik ki, az ott élők felé irányuló tiszteletben. Mert az még rendben van, hogy sokszor simán földet sem ér az áhított kincs, de az a disznóól amit a halmok átkutatása után hagynak, már inkább felháborító.
Hiszem hogy minden tettet lehet pro és kontra magyarázni, megítélni... de azt hiszem a tett elkövetésének a módja az, ami minősíti az embert. Azt hiszem, elsősorban ez a fajta viselkedés az, ami jobb esetben nem tetszést, rosszabb esetben haragot szül.
Érdekes fintora a sorsnak, hogy ők csak az ellenérzést veszik észre, annak okát nem. Nem értik, mert -nagy valószínüséggel- ők többet látnak széthordott szemet, mint akik itt laknak. Vagy mert szerintük az utca senkié és talán mert úgy gondolják, így is úgy is elvisz majd minden egyebet a szemetes kocsi, minek hát feleslegesen, duplán pakolni.

De bárhogy is gondolják, bárhonnan is jöttek, körül kellene nézniük... Megnézni hogy hol és nem elfelejteni azt sem, hogy miért is jö(he)ttek. És ha ez mind megvan, kimutatni minimális tiszteletüket mindezért azzal, hogy a helyi normáknak legalább megpróbálnak megfelelni. Nem érzem, hogy ez bárki számára is megugorhatatlan akadály lenne...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.