Amikor az ember önéletrajzot frissít, esetleg munkát keres az ehhez kapcsolódó oldalak mindig kiemelik, hogy a bemutatkozásban, a motivációs levélben igyekezzünk kifejezni, mennyire sokat tudunk adni egy esetleges leendő helyen, mennyire odaadóak, eltökéltek, rugalmasak és szakmailag rátermettek vagyunk... vagy legalább miként kell annak látszanunk. Szinte mindannyian ismerjük ezeket a trükköket, fogásokat, amik -ha másra nem is- arra azért jók, hogy a leendő olvasó lemérheti belőle igyekezetünket.

Szinte mindannyian ismerjük... van azonban egy "cég" ahol mindez semmit sem jelent.
Ahol a befektetők, -bár egyben ügyfelek is- mégis furcsa módon makacsul tartja magát a tévképzet, hogy semmi joguk, rálátásuk, elvárásuk vagy akármiféle garanciáik is lennének, hogy a pénzünk a megfelelő helyre jut.
Jobban megnézve érthető, hogy az ottani alkalmazottaknak nem kell az elején felsorolt egyetlen kritériumnak sem megfelelni. Nincs szükség szakmaiságra, nincs szükség tapasztalatra, még arról sem kell számot vetni, mennyire mozdították elő "cégünk" működését.

Érthető, hiszen mennyi vidám és egyben abszurd percet szerezhetnének nekünk alkalmazottaink, ha olyanokat olvashatnánk őszinte önéletrajzaikban hogy:
"Karrierem egyik fontos állomása volt, amikor uniós pénzből vadászházat építettem magamnak, nem is egyet."
"Nagy sikernek tekintem, hogy az általam felügyelt területen, sikerült a rám bízott vagyonnak elveszíteni közpénz jellegét."
"A befektetők ugyan az oktatásban látták a jövőt, de én inkább a saját klientúrámra költöttem."
"Ugyan cégünknek nem volt érdeke keleti partnerekkel előnytelen üzletek kötni, de a személyes érdekeim sajnos mást diktáltak."

Vajon így is alkalmaznánk őket?!

Ugyanakkor meg is kell védenem őket egy picit, hiszen MIÉRT IS NE TENNÉK?!
Ha a többi cég is úgy működne, hogy propagandával, erővel, osztanák meg a befektetőket, akiknek jogairól is ugyanezen alkalmazottak döntenének (saját javadalmazásukkal egyetemben), akkor mindenütt pontosan ugyanez lenne.

A környezet, a lehetőségek találják meg célközönségüket, akik odaérve tovább mélyítik a nekik tetsző dagonyát. Ráadásul tetszik vagy sem, az emberek egy része bizonyosan, gátlástalan, rinocéroszbőrű és öncélú.
Nem feltétlen azért mert jó érzés bujkálni, menekülni, olykor rettegni a kérdezőktől, vagy mert olyan jó érzés tudni hogy lassan egy országnyi ember teremt a szülőiknek rekeszizom görcsöt... hanem mert ők mindössze ehhez értenek. Ez az amiben ki tudnak teljesedni, ami vagyont, egzisztenciát teremt számukra. Nekik is élni kell valamiből...

Nem elsősorban az a baj ezzel a céggel, hogy kik irányítják, hanem hogy a befektetők/ügyfelek hagyták mindezt idáig fajulni! Mindig olyanokat mondogattak, nem értünk mi ehhez... mit foglalkozzak ezzel? Ugyan mit ér a politika? A dolgok értéke, gyakran csak a hiányukkal válik nyilvánvalóvá.

Változtatni persze sosem késő... csak egyre drágább...
Mert az ellopott pénz már nem (nekünk) fial és a tanulatlan gyermekekből sem lesznek okos világmegváltók, ahogy az út szélén maradtak sem fognak maguktól kilábalni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.