Sokszor utaltam már rá, de szerintem minden bejegyzés előtt leírhatnám, h minden érdekesség, félreértés/konfliktus abból fakad, h valamekkora különbség van a valóság és az általunk felfogott világ között. Hiszen erről szól ez a blog. :) Az már csak részletkérdés, h mekkora a különbség. Mint ahogyan az is, h az énképünk (önismeret), vagy a másokról kialakított véleményünk különbözik a valóságtól.

Viszonylag korán ráeszmélünk, h nem vagyunk egyedül. Hogy mások, más korokban, helyzetekben olyan véleményt formáltak, amely akár ránk is érvényes lehet. Nem telik el úgy nap, h legalább egy ismerősünk meg ne ajándékozzon minket valami magvas kijelentéssel, mondjuk facebook-on.
Egyrészről a dolog teljesen érthető... senki sem szeret feleslegesen "dolgozni". Ha akarunk, találhatunk életünk minden pillanatára olyan -már megfogalmazott- gondolatot, ami szerintünk igaz. Szintén érthető, ha azt nézzük, közöttünk viszonylag kevés a nagy gondolkodó. És amíg az összefüggésekre nekik évtizedeik voltak átélni/megfogalmazni, nekünk lehet egy élet is kevés lenne. Mint sokaknak, nekem is van kedvenc idézetem, az előző bejegyzésbe is beleszőttem:

"Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e, vagy sötétet; mert amit gondoltál, megteremtetted."
(Weöres Sándor)

De az idézet mindig kétélű fegyver. Egyrészt segíthet, ha olykor elakadva érezzük magunkat az életünkben.
Másrészt sok-sok hibás elképzelést teremthetünk, vagy csak erősíthetünk fel velük magunkról és/vagy a világról.
Mindez csak attól függ, mennyire jól ismertük fel magunkat és azonosságunkat a leírtakkal.

Ha helyesen ismertük fel, akkor egy jól választott idézet nemcsak megnyugtat, mert azt az érzést kelti h mennyire igaz, de egyúttal megerősít minket abban, h az út amin haladunk jó. Hogy világképünk többé-kevésbé klasszul illeszkedik a valósághoz. Hogy talán nem vagyunk még ott ahová vágyunk, de az irány helyes. Hogy értékrendünk nem holmi személyes elgondolás a dolgok helyes menetéről, hanem általa kicsit másokhoz (bölcs, komoly emberekhez) is hasonlóak vagyunk. Ha például sértve érezzük magunkat, segít továbblépni, mert "lám, ő is úgy látta, ahogyan én most" így mégis nekem (nekünk) volt igazam. Ha sikerekre áhítozunk, erőt és hitet nyerhetünk magunkban, mert nem vagyunk egyedül az elképzeléseinkkel.

Amikor kirívóan mellélő valaki, azt úgy hívjuk "álszent". Sokszor még akkor is, ha ez részéről nem tudatos. Amikor csak kicsit, azt talán észre sem vesszük. Ám nem ez a legnagyobb baj ilyenkor. Ha például valakiről azt tartja a környezete h mennyire szétszórt, majd olyan idézetekkel azonosul, melyek arról szólnak h a zseni átlátja a káoszt, akkor ezektől aligha "épül" a lelke. Amikor valaki a vakmerőségről az elhatározás erejéről idézget, miközben sokszor nem is tudja igazán, h merre is induljon... nos neki sem mutat igazi irányt. Az első esetben pont azt az elképzelését "hízlalja", h neki nincs is szüksége a rendre, holott környezete tucatnyi jelet küldhetett már ennek az ellenkezőjéről. Talán sokszor hátránya is származott belőle, mégis egy rossz idézettel azonosulva "felszívja" magát és így egyre nehezebben látja meg mi is okozza igazán a nehézségeket számára. A második esetben sem lesz biztosabb a céljaiban, vagy a felismerésben h mit is szeretne. Egyszerűen csak még inkább erőből veti magát döntéseibe, talán szintén felesleges nehézségeket gördítve újra és újra maga elé.

Az idézetek is, mint akármi más fizikai vagy lelki dolog, vagy bármely eszköz a kezünkben, éppen csak annyira hasznos vagy haszontalan, amennyire saját énképünk lehet pontos vagy pontatlan. Még akkor is, ha minden idézet értéket és talán bölcsességet is hordoz...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.