A barátaimmal beszélgettünk a minap arról, h mennyire gyorsan eltelt a tavalyi év.
Egyúttal boncolgatni kezdtük, h vajon miért is érezzük az egyik évet gyorsan elillanni, míg más éveink sokkal hosszabbnak tűnnek. Holott valójában (majdnem) ugyanolyan hosszú mind.

Azt hiszem ennek a magyarázatát egy kicsit távolabbról érdemes kezdeni.
Feltűnt már h mások néha milyen feledékenyek? Amikor szóba kerül mondjuk egy régi helyzet amire tisztán emlékszünk, miközben a másik szinte azt sem tudja h miről beszélünk...
De kérdezek mást. El tudja valaki mesélni h mondjuk miket ebédelt az idei 1. héten? Talán menne, de nem tartom valószínűnek...
Mindezek magyarázata igazából elég egyszerű. Kissé szelektív a memóriánk. :)
Bár megfelelő gyakorlatokkal rengeteg elfeledett emléket tudunk felszínre hozni, alapvetően sokkal elevenebben emlékszünk olyan helyzetekre/személyekre, amiket/akiket fontosnak gondoltunk abban a pillanatban, vagy amelyek valamiért kilógnak a mindennapok sorából, egy szóval amik érdekesek valamiért a számunkra. Vagy azért mert érzelmileg jobban kötődünk hozzájuk, vagy mert úgy tartjuk az adott helyzet az életünkre hosszabb távon is meghatározó volt/lehet, esetleg csak azért, mert elüt az amúgy szürkébb mindennapoktól.
Ezért van, h azokat az éveket amelyek java részét monoton módon -jellemzően munkával- töltöttük sokkal rövidebbnek érezzük... mert kevés kiemelkedő emléket tudunk feleleveníteni. Szintén, mivel ez a folyamat mindenkinek a saját "világában" zajlik, így sok olyan élethelyzet van, ami az azt megélő emberek számára nem ugyanolyan fontosak... így emlékezni sem fognak rá ugyanolyan részletesen. Megeshet például, h egy állásinterjú például évekre meghatározó valaki számára, miközben az interjúztató napi 5-6 ilyen beszélgetésen is részt vesz.

Ha ezt elfogadjuk, kevesebb okunk lesz sértve érezni magunkat amikor a másik (számunkra) esetleg fontos dolgokra nem is emlékszik. Ha pedig egy évet túl rövidnek és eseménytelennek érzünk, az azt jelezheti, h ideje kicsit jobban belevetni magunkat az "önmegvalósításba", több időt kellene áldoznunk a saját örömünkre, mint a mókuskerék folyamatos pörgetésére... mert amit megélünk, az már biztosan mindig velünk marad... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.